2011. december 15., csütörtök

Rihanna: Talk That Talk

Előadó: Rihanna
Album: Talk That Talk
Megjelenés: 2011.11.18.
Műfaj: pop, dance-pop, R&B

1. You Da One
2. Where Have You Been
3. We Found Love (feat. Calvin Harris)
4. Talk That Talk
5. Cockiness (Love It)
6. Birthday Cake
7. We All Want Love
8. Drunk On Love
9. Roc Me Out
10. Watch n’ Learn
11. Farewell
12. Red Lipstick
13. Do Ya Thing
14. Fool In Love

Nem hiszem, hogy bárki is gondolta volna hat évvel ezelőtt, - a 'Music of The Sun' megjelenésekor - hogy Rihanna az lesz, aki ma. Amikor még a 'Pon The Replay' klipjében megszeppenve kellette magát, a Def Jam is csak egy másodlagos előadójának tartotta. Mindössze hat év telt el azóta. Csakhogy azalatt a hat esztendő alatt, hat stúdióalbumot nyomattak le vele, így mostanra, még ha akarod sem tudod egy fejfordítással kiiktatni látókörödből.

A tavalyi album (Loud, 2010) hullámai közt Rihanna bejelentette, hogy 2011 őszére újra kiadják a lemezt vadonatúj dalokkal megspékelve. Szeptemberben az énekesnő azonban meggondolta magát, inkább úgy döntött, új csomagolásban juttatja el rajongóihoz a felvételeket. Tehát a "Talk That Talk" nem más, mint a "Loud" lecsapódása. Amit most hallunk, az (nagyjából) eredetileg a "Loud"-ot egészítette volna ki. Tehát egy lekaparhatatlan bélyeget ragasztottak az anyagra. Mivel ezek ismeretében már nehéz nem rámondani például a "We Found Love"-ra, hogy az az "Only Girl" miatt van, vagy hogy a "You Da One" a "Man Down" tervei alapján készült volna el.

Újra-kiadás vagy új album? Elsőre egyből azt mondanám, hogy a második, mert az sokkal élvezetesebb látványban és élményben is egyaránt. Csakhogy Rihanna új albumán rajtamaradt az összes érv, ami egy vadonatúj lemez ellen szól. Például hasonlítgathatjuk a "Talk That Talk" darabjait korábbi Rihanna dalokhoz, és megfosztottak minket még attól is, hogy egy jót ámuljunk, majd csámcsogjunk a legújabb Rihanna imidzsen. És lehet, hogy így már el is fogytak az érveim affelé, hogy miért is jobb egy új albumon hallgatni az összegyülemlett szerzeményeket.

Egyébként ha ígéretét megertartja, nem is számíthatunk már több, nagyobb imidzs váltásra, de én még egyenlőre úgy érzem, 2012-ben majd hirtelen 'meggondolja magát'.
Rihanna a következőket nyilatkozta a "Talk That Talk" című albuma kapcsán Ryan Seacrest rádió műsorában:
"Úgy voltam vele, hogy szeretnék egy kicsit inkább visszavenni, minthogy új kinézetet öltsek magamra. Nem akartam olyan nagy hangsúlyt fektetni a hajszínemre, vagy a frizurámra. Csak vissza akartam térni valami egyszerűhőz, ami rugalmas, ami egy kicsit természetesebb. Sokkal inkább a zenéről szóljon. Nem szeretnék propaganda lenni többé."  
Mondta ezt egy hónappal azután, hogy így nyilatkozott a brit Vouge magazinnak:
"Ez nem én vagyok. Csak egy szerep, amit játszom. Tudod, ez olyan, mint egy fesmény, minden eszközével, és anyagával játszani lehet. Nézd, az emberek... példaképként szeretenének rámtekinteni, a helyzetem miatt. A dolgok, amiket a dalaimban mondok, amit várnak tőlem, és a példaképpé válás sokkal inkább a munkám részévé vált, mint szerettem volna. De nem, én csak zenét akarok csinálni. Ennyi."
Ez a nyilatkozat, egy mtv cikkből való, most már sorozatban csak ilyen kipontozott verziókat találtam az interjúból, ami azért érdekes, mert állítólag ott a "kimondottan a fehér szülők" megjegyzés hangzott el tőle (még az US Weekly cikkében olvasható is - feltéve ha hiszünk nekik), ami nem volt túl kedves, vagy okos megnyilvánulás. (A Vouge pedig adhatott ki közleményt, amiért végül szinte fehérnőként láttatták az interjúhoz készített fotósorozatban...)

A "Talk That Talk" külleme így tehát olyanra sikeredett, amilyenre akarták, kicsit átlagosra, végeredményben elég megfoghatatlanra. Így maradt csak a zene...


1. You Da One
A "You Da One" nem túl merészen idézi az énekesnő letűnt reggae korszakát, ahogy megjelenik újra a már régen félretett "d" betűzés is. Rihanna egy csettintésre újra egy olyan lánnyá vált, akit fűzik Barbadosi gyökerei. Így történt ez az előző albumon is, szintén egy dal erejéig (Man Down). A legjobb, amit tehet ezzel a régi szenvedéllyel, hogy néha-néha előveszi, de nem marasztalja addig, amíg az embereknek eszükbe jut, hogy ez már nem is olyan új cucc tőle. 

A Rihanna albumok szinte mindig ilyen jól kezdődnek. A legszebb az egészben a magával ragadó pozitív hangulat.

2. Where Have You Been
Rögvest, dédelgetés nélkül ugrunk a raggea-popból a trance műfajába. Rikít egymás mellett az első két dal, még is igen jól festenek. Az előző album idején felfedezett táncos műfaj felé tekintő dalban már több oldalról érkezik az élmény, így sokkal dúsabb mint az "Only Girl", vagy a "We Found Love".

A "You Da One" és a "Where Have You Been" első Dr. Luke és Rihanna közreműködések.

A dalszövegben pontosan annyit mesélnek, amennyit általában az ilyen dalokban szoktak: szinte semmit. Mégis sok esetben többnek érződnek ezek a zene + szövegek, mint az alap pop dalszövegek. Lehet, hogy a "Where Have You Been"-hez egy mondatot raknak, a "You Da One"-hoz meg ötöt, de az az egy mondat leleményes, és a legjobb mondat, míg a másik ötben már maguk sem tudják, mit kerülgetnek, miközben minden létező klisét végigjárnak. Egyébként az említett két dal fő szerzői ugyanazok, Ester Dean és Dr.Luke.

A 'hol voltál eddigi életemből' az egyik legjobb dal az albumról. Pörgős és érdekes.

3. We Found Love (feat. Calvin Harris)
Legeslegelső reakcióm hasonló volt, mint tavaly az "Only Girl" megjelenésekor. Ez is egy a sok dance-pop dal közül, és ennyi. Meg hogy, igen, már egyszer bevállt vezető kislemezként egy ilyen dal, sokat nem kellett gondolkodniuk, hogy most mifélét hozzanak ki elsőnek. Ma úgy gondolom, minden, ami elvett az élményből, az mind az ilyen ítéletek miatt volt.

A dal Rihanna tizenegyedik #1 kislemeze lett az USA-ban, így a hetedik olyan szóló előadóvá vált (Whitney Houston, Mariah Carey, Madonna között), akinek ennyi slágere volt a Billboard történetében. Emellett szerte-szét első lett Európában, nálunk pedig 22. helyig jutott (Dance Top 40, Mahasz).

A refrén még mindig fél-playbackről megy a "We Found Love" 'élő' fellépésein is, ahogy az "Only Girl" idején is történt. Az X Factor (UK) előadás során nem csak a refrént segítik ki az eredetivel. Sőt a Grammy jelöltek koncertjén még égőbb volt, hogy saját dalát nem tudta élőben elénekelni csak playbackről, miközben a 2012-es díjátadón a legjobb vokál kategóriában is indul! (Nem minthogyha a hangulat és a koreográfia nem lett volna élvezhető a fellépés során.) Érezni, miért kellett a beéneklésről is egy PR filmet csinálni a "Talk That Talk" promóciója során, amiben ötször elmondatták az énektanárral a kamerába, hogy "Rihanna egy igazi énekes", pedig ott sem hallunk többet Rihanna hangjából. Ha már ők is a kritikákat célozták ezzel, muszáj volt felhoznom újra. Nehéz ezeket a hangokat énekelni, de itt az a lényeg, hogy olyan is benne van a dalokban, ami valószínűleg még soha, ki sem jött a torkán.

4. Talk That Talk
A címadó dal olyan, mint a 'You Da One': amennyire nagy slágernek tűnik az első pár hallásra, olyan gyorsan meg is lehet őket unni. Egy idő után a másikban csak azokra a mekegős "e" betűkre emlékszünk, ebből pedig az unott számolgatásra "one and two...". Legalábbis én így vagyok vele.

Ennél a dalnál azért sokkal jobb volt az "Umbrella". Ez csak úgy zötyög egy közhelyes, de modern hip-hop alapon. Mert hogy Rihanna kézzel-lábbal kapaszkik ahhoz, hogy eredetileg egy R&B énekenő akart lenni. Kicsit csalódás ez a dal, még Jay-Z rap betétje is csak úgy benne van, hogy benne legyen.

Notorious B.I.G. is kapott kreditet, mivel hogy 'I Got A Story To Tell' egy elemét is felhasználják, de szerintem annyira apró, hogy elhanyagolható, ahogy a "Where Have You Been", a "Drunk on Love", és a "Red Lipstick" kölcsönzései is.

5. Cockiness (Love It)
Nekem ez a Bangladesh produkció tűnik a legütősebbnek az albumról. Pedig feldarabolt, néhol értelmetlenül az, a "No one can do ya..." részlet már-már igen amatőr módon van bevágva a kettő közé. A sok tördelés után a vége felé unalmassá válik a dal. Még mindig modern hip-hop alapokon járunk, miközben folytatódik a szex téma áruba bocsájtása, most egy frappánsabb dalszöveg alkotással. 

Tartom magamat ahhoz, hogy viszont ütős hatása van. Azok számára főleg, akik meg tudnak békélni a pop hercegnő R&B-hez való ragaszkodásával. Az az érzésem, hogy ezen az albumon játszanak azzal a gyökeres elgondolásukkal, mi szerint egy rajongó kezét sem szeretnék elereszteni, ezért aki már egyszer beleszerett az énekesnőbe, az mind kap egy-egy szeletet kedvenc tortájából... 

6. Birthday Cake
Ez pedig az a típusú dal a lemezről, amit sokan kedvelnek, kedvencüknek nevezik, én pedig értetlenül állok előtte, és kérdem, miért olyan jó ez? Nekem nem tűnik olyan nagy durranásnak, főleg egy hasonló dal, a "Cockiness (Love It)" után.

Nem találtam pontos magyarázatot rá, hogy miért hagyják abba a felénél váratlanul a dalt, de viccesnek tartom ezt a megoldást. Talán csak nem fejezték be időben, vagy majd felbukkan a második fele is egyszer, valamilyen korongon... Ezzel a szokatlan megoldással, sikerült felpumpálni a dalt, mert ha ennek meg lenne a másik fele, már is nem lenne ilyen különleges. Vannak azok a régi poénok, mi szerint egyszer eljut odáig a zeneipar, hogy a csendet fogja eladni. Most kezdődött volna el? :)

7. We All Want Love
A feltúrbózott ballada divatját még mindig érdekesnek tartom. Mint Drake-el közös "Take Care" például. Csakhogy a "We All Want Love"-ot hallgatva nem kap el az érzés és ragad magával, mint ahogy Will.i.am "Photograph" vagy Justin Timberlake/The Y's "Cold Case Love" Rihanna-dalai teszik.

Ahogy a 'Talk That Talk"-tól, úgy ettől a daltól is többet vártam, már csak a címe miatt. De a cím álbölcseletén kívül "mind szerelmet akarunk" nem mond többet, nem ad túl sok érzelmet, csak egy megszokott Rihanna dalt, ami a ráütött dobok nélkül nem állná meg a helyét a lemezen. 

8. Drunk On Love
Zenében ez sem sokkal több, mint az előbbi dal. De a "Drunk On Love"-ban az érzelmek az ének által jobban életre kelnek. Kapunk egy kis szenvedő (hamisított) Rihanna vokált a szöveg érzékeltetése kedvéért, ami megteszi a dolgát, így hatás jobban átjön. A "Te Amo"-hoz hasonló billentyűzést vagy Stargate ötlethiánya okozza, vagy ez is egy régen félretett dal volt már ...

9. Roc Me Out

... Aztán úgy érzem a "Rude Boy" alternatív verzióját is felfedik, két albummal később. És megint csak mutogathatunk a producerekre, a Stargate produkció mintha újrahasznosítaná azokat a dalokat, amiket korábban Rihannának készített. A "Roc Me Out" hasonló, de ebben több az élet és a pop, mint a "Rude Boy"-ban volt. Ez egy másik kedvencem a "Talk That Talk"-ról.

10. Watch n’ Learn
A 'Watch n’ Learn' emlékeztet azokra a rosszul sikerült töltelékdalokra a debütálóalbumáról. Sok-sok régi és megszokott pop műfaji fordulat van benne. Amikor a "No no no, don't be shy / Baby all I need" részhez érünk, már tényleg eszembe jut A-tól Z-ig minden pop előadó albuma az elmúlt néhány évtizedből.

11. Farewell
A "Love The Way You Lie" producerétől való. A "búcsú" pedig nem csak címében idézi a "The Last Song"-ot (Rated R, 2009). Az érdekes kezdésből, egy hasonlóan merengős, utolsó, búcsú dal ugrik elő. Az album második felében már nem lehet nagyon meglepődni. Nem feltétlenül rossz a második fele, de ezek már tényleg csak a kitartó rajongóknak szólnak, akiknek elég az, hogy Rihannát hallják.

12. Red Lipstick
Elérkeztünk a ráadás felvételekhez. A Red Lipstick játékos az electro eszközeivel, Rihanna közben pedig hozza a megszokott stílusát. Zeneileg az egyik legérdekesebb az albumon, úgy gondolom.

13. Do Ya Thing
Az átkötés az tetszik, ahogy mondja, ahogyan van: "See I know you like being round chicks / Turn looking at hips, and a little outfit...", de ezen kívül olyannyira átlagos, amennyire csak lehet átlagosnak lenni. A zene olyan, mint egy demo felvétel. Talán csak a szöveg ér egy pár perces figyelmet. Nem hiszem, hogy most olyan sokat kaptak azok, akik nem sajnálták a pénzt a deluxe verzióra.

14. Fool In Love
Némi hasonlóságot vélek felfedezni a "Stupid in Love" és a "Fool in Love" címek között... A szöveg még sem a korábbi albumdalra, sokkal inkább Britney Spears "Criminal"-jára hasonlít. Persze egy tucat másikra is, csak ez éppen most van / volt, ezért tűnik kínosnak. Annyira itt sem tetszik az alap. Ebbe legalább nem csak egy-két dob van, de még így is olyan olcsó popnak tűnik. Kiemelkedik a vokál, mert erős és hangosabb, de még sem olyan hatásos, mint kellene.


Rihannának még nem volt #1 albuma az USA-ban. Ezért nagy kérdés volt, hogy vajon sikerül-e átlépnie végre a 'kislemezes előadó' címen, de végül a 'Talk That Talk' is csak a harmadik helyen nyitott. Európában ezzel szemben több ország is megtisztelte az első hellyel a hatodik nagylemezt. 

Tegyük fel, hogy megbékéltem Rihannával. Ha ez így van, akkor Rihannától csak slágert várok. Nem hatalmas zenei alkotásokat, kimagasló vokált, sem pedig költői dalszövegeket. Egyszerű tömegslágereket.

A 'Talk That Talk' nem a legjobb Rihanna lemez. Tele van erőltetett, töltelék és másolat dalokkal. Ki lehet szúrni azt a néhány dalt, melyek újra eladták volna a Loud-ot, mint annak idején a 'Good Girl Gone Bad' (2007) deluxe dalai. Ezek a számok klasszak, de a maradék nem sokat ér. Nagyon kíváncsi vagyok a következőkre!

3 megjegyzés:

  1. Engem a karácsonyfa alatt fog várni a deluxe változat, úgyhogy csak bele-bele olvasgattam a kritikádba, és először próbálom majd én is kialakítani a saját véleményem az anyagról. Nálam Rihanna a másik nagy kedvencem Mariah Carey mellett van, persze tudom, hogy Mariah mennyivel többet tett már le az asztalra, de számomra mégis oly kedves mindkettő. :)
    Különben egyetértek, hogy tényleg fél-playbackban nyomta a fellépésein, de ugyebár annyira nincs mostanában toppon, hogy attól féltem, a koncerten is ilyen gyenge lesz, de be kell valljam... szerintem hihetetlen showt nyomott le, majd' 2 órán keresztül teljesen (!) élőben énekelt! Ott vannak azok a hangok a torkában, meglepődtél volna szerintem mennyi magas hang megvolt neki, és hogy 90%-ban még csak hamis sem volt. :)

    VálaszTörlés
  2. Jól teszed! Én is nehezen fogom vissza magamat, hogy ne olvassak más kritikákat, mielőtt írnék vmiről.

    Sajnos nem találtam jó minőségű felvételeket a budapesti koncertről, szóval nem tudhatom, de az Only Girlnél megint próbálta kihagyja a refrént, amikor csak lehetett. Az élő show hatása sokat dobhat, de én is szívesen megnéztem volna!

    VálaszTörlés
  3. Nyilvánvalóan, az élő showkhoz semmi sem fogható. Rihanna hangja élőben szerintem mintha magasabb lenne mint a videókon/cédéken... nézegettem én is YouTube-on a fan kandikamerákat a pesti koncertről, de nekem egész más jött le a produkciójából élőben, mint a videókon, bár szerintem azért a felvételeken is érződik, hogy nem a gyenge fellépései közül valóak. :)

    VálaszTörlés